Azért itt nem egészen egyéni, önös érdekekről van szó, távolról sem - fogalmazgattam már jó előre -, meg kell értenetek a mi szempontjainkat is, amelyek jóval magasabbak, voltaképpen elvekről, eszmékről és eszményekről van szó - mondtam már Sárikának -, joggal várható el az önfeláldozás gesztusa ezek oltárán, egy család, mit család!, a haza üdvéről van szó, nem holmi nyomorúságos anyagi szükségletekről, figyelj, Jakab, ne csináld ezt, nyugton légy, hopp!
Elképesztő hangokat tudnak kiadni ezek a csirkék, még így félig lenyiszált nyakkal is.
Sárika, idősödő tyúkanyónk megértőnek bizonyult, meghajolt lehengerlő érvelésem súlya alatt, elégedetten kotkodált, Jakabbal kicsit nehezebb dolgom volt, rúgkapált, nem értett a jó szóból. Nem egyszerűen a szombati ebéd itt a lényeg, magyaráztam neki, hanem a társadalom alapegységének jóléte és biztonsága, három gyerek, három szoba, négy kerék, egy csirke. Elég sok vér folyt ki belőle, ezen mindig meglepődöm. Végtére is, folytattam már kopasztás közben, úgy kell ezt felfogni, hogy a hazáért haltál meg. Hősiesen, a végsőkig harcolva. Halálodnak a legmesszebbmenőkig volt értelme, célja, haszna. A fejedet mi nem esszük, azt a cirmos kapja. Parancsra, kényszer alatt tetted, az igaz, ám ez mit sem von le nagyságodból.
Ezenközben meg az történt, hogy még a nagy szoci-libi tüntetés előtt valami megemlékezés volt a Várban a hős német és magyar katonákról, akik ´45 februárjában áttörték az orosz ostromgyűrűt, és nagy részük ennek köszönhetően erőszakos halállal hunyt el.
A katolikus egyház megint a fején találta a szöget. Egy főpapja útján elnyilatkozta magát, hogy hősként tiszteljük azokat a katonákat, akik a hazáért ontották a vérüket, hogy meg kell adnunk a méltó tiszteletet mindazoknak, akik a honért elpatkoltanak.
A katonaság és az egyház vonzódik a transzcendenciához. Olyan, hogy értelmetlen öldöklés, felesleges vérontás, ártatlanok lemészárlása, ágyútölteléknek való kivezénylés, besorozott szerencsétlenek porig alázása és vágóhídra vitele: ilyen nincs. Szent ügy van, hon és haza van, hősiesség és odaadás van, nemzeti érzés és önfeláldozás. Aki a szívüknek kedves, akit szánnak, aki mellett ki akarnak állni, az feltétlenül hérosz, minimum. A német katonák a magyar nyilasokkal karöltve Magyarországért harcoltak; a doni hadsereg édes hazánkért fagyott össze és vérbe. A kiszolgáltatott, esélytelenül a biztos halálba hajszolt ezrek, százezrek: hősök. Áldozatuk nem hiábavaló. Ne nézzük, hogy milyen is az a hon, hogy hol, mikor és miért kell érette halni, üdvösségünk katonailag és egyházilag kvázi eleve garantált. Ugye, te is életedet adnád, jó barát, a honért? Szerintem így megéri.
Az aprólékleves kicsit sótlan, a mellehúsa nem sikerült eléggé porhanyósra, de erről Jakab nem tehet. Sokáig fogok emlékezni rá, önfeláldozására, vitézségére, hűségére. Hazánkért.
